CNC, CAD, CAM, PLC tanfolyam

Erasmus+

CNC oktatás brit sztenderdek szerint

 

Nemzetközi tanulmányút a CNC-s képzések fejlesztéséért

A projekt megvalósult 2016-ban.            
A projektet az Európai Unió támogatta.

Projekt-összefoglaló

A "Nemzetközi tanulmányút a CNC-s képzések fejlesztéséért" c. projektünkben két partnerintézmény működött volna együtt. Az egyik a NCT Akadémia Nonprofit Kft., mely CNC gépkezelő CAD/CAM, CNC programozó technológus, PLC programozó és ipari képzéseket indít. Magyarország legkiválóbb gépészeti szakemberei tanítanak az intézményben és a legfrissebb független közvélemény-kutatási adatok szerint hazánk legnépszerűbb CNC oktatási képzőhelye.

 

A második intézmény a kölni székhelyű Penguin Academy UG. Ez a szervezet számos helyi vállalattal, intézménnyel együttműködik, kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezik a tartományban. A projektünkben kapcsolataikra és szervezési tapasztalatukra támaszkodunk. Szerepük volt, hogy a CNC gépeket használó gyártó/termelő vállalatokhoz és CNC, illetve gépészeti képzéseket indító képző intézményekhez közvetítenek bennünket, hogy első kézből informálódhassunk a szektor német sajátosságairól, a fejlettségéről, technológiai újításairól, törekvéseiről, jövőképéről.

 

A program résztvevői az NCT Akadémia magasan kvalifikált oktatói (akik a nálunk végzett munka mellett fejlesztő mérnökként, szakértőként, szakmai versenyek fővédnökeként tevékenykednek, valamint egyetemen oktatnak) képzésszervezőnk és demonstrátoraink..

 

Projektünk célja volt, hogy

-          munkatársaink információkat szerezzenek a szektor németországi sajátosságairól, a fejlettségéről, technológiai újításairól, törekvéseiről, jövőképéről;

-          hogy német intézményekkel, vállalatokkal való együttműködés során nemzetközi tapasztalatot szerezzenek;

-          hogy új technológiákat tanuljunk az ipari termelésben tevékenykedő vállalatoktól (üzembe-helyezés, gépkezelés, karbantartás, szoftverfejlesztés területen);

-          jó módszereket, tantervi fejlesztéseket ellessenek a képzőintézményeiktől;

-          hogy a résztvevők rálátást nyerjenek arra, Németországban milyen intenzitású és minőségű az együttműködés, a szektor szakértői, oktatói és ipari szereplők között.

Emellett a résztvevők nyelvi és szociális kompetenciáinak projekt általi fejlesztése is cél.

 

A tanulmányúton szerzett tapasztalatok összegyűjtése után, azokat a hazai viszonyokra adaptálva fejlesztjük saját képzéseinket, így a nálunk végzettek nem csak Magyarországon, hanem egész Európában a legjobban képzettek közé tartoznak, szakmai elismertek lesznek, és ezáltal nagyobb eséllyel boldogulnak a munkaerőpiacra kilépvén. Tágabb színtéren ezzel hozzájárulunk hozzá ahhoz, hogy hazánkban csökkenjen a munkanélküliek aránya.

A projektek eredménye intézményünkre nézve, hogy oktatóink nemzetközi tapasztalatokat szerezve, ellesnek jó gyakorlatokat, eredményes pedagógia módszereket, kidolgoznak tantervi újításokat - ezeket beépítve intézményi programunkba javul a képzés minősége. A mi projektsikerünk más képzőintézményeket is pályázásra ösztönöz, és hosszabb távon a sikeres projektünk szélesebb körű együttműködéseket indít mind hazai, mind nemzetközi szinten.

Tanulmányút a jól képzett CNC-s szakemberekért

Iskolánk is élt a nagyszerű lehetőséggel és az Erasmus+ keretein belül ellátogattunk Németországba.

 

Rövid összefoglaló a projektről:

 

A projektben részt vett oktatóink, oktatásszervezőink, oktatási adminisztrátoraink. 12 fő.
 
Oktatóink: 
1.) Dranka Róbert, intézményünk ügyvezetője, CAD/CAM, CNC-programozó technológus, CNC forgácsoló, gépészmérnök (CAD/CAM, CNC szakirányon). Korábban demonstrátorként a Nemzetvédelmi Egyetemen gyakorlati és elméleti oktatást (NCT104 vezérlések) végzett; OKJ és FAT vizsgákat szervezett és lebonyolításukért volt felelős. Számos szakmai versenyt rendezett.
Iskolánkban oktat és emellett oktatásszervezőként a tananyagaink bővítésével, fejlesztésével, aktualizálásával is foglalkozik.  Ő weblapunk készítője és szerkesztője is egyben.
2.) Dr. Bartha Tibor,gépipari technológus, katonai műszaki tudományok doktora.  2008. óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi Doktori Iskolájának, 2009. óta pedig a Katonai Műszaki Doktori Iskola oktatója. 2000-től a HM Technológiai Hivatal (Haditechnikai Intézet jogutódja) Gépészeti Mérnöki Irodájának vezetői teendőit látta el. SOLID EDGE emelt szintű felhasználói tanúsítvánnyal rendelkezik. Óradaó tanárként közreműködik az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar munkájában is.
3. )Dranka Gergő, gépészmérnök, oktató, oktatásszervező. A tananyagaink bővítésével, fejlesztésével, aktualizálásával foglalkozik.

Oktatásszervezőink és oktatási adminisztrátoraink legalább középfokú CNC programozó és/vagy gépkezelő végzettséggel rendelkeznek, így rálátásuk van a tananyag fejlesztésével kapcsolatos tartalmi kérdésekre is, nem csak adminisztratíve segítik az oktatásszervezők és tananyagfejlesztők munkáját, hanem szakmai alapon támogatják: például tevékenyen részt vesznek a szoftvertesztelésekben.

A résztvevők igényei voltak hogy:
- információkat kaphassanak a szektor németországi sajátosságairól, a fejlettségéről, technológiai újításairól, törekvéseiről, jövőképéről
- német intézményekkel, vállalatokkal A projvaló együttműködés során nemzetközi tapasztalatot szerezhessenek
- nemzetközibb legyen szakmai szemléletük
- új technológiákat tanulhassanak az ipari termelésben tevékenykedő német vállalatoktól (üzembehelyezés, gépkezelés, karbantartás, szoftverfejlesztés, munkavédelem)
- jó módszereket, tantervi fejlesztéseket elleshessenek a képzőintézményeiktől
- rálátásuk nyíljon arra, Németországban milyen intenzitású és minőségű az együttműködés, a szektor szakértői, oktatói és ipari szereplők között.

Duális
Ügyfélfogadási idő

Személyes ügyfélfogadás, csak telefonos egyeztetést követően!

Kapcsolat

Név: NCT Akadémia Nonprofit Kft.
Cím: 1148 Budapest, Fogarasi út 7. földszint
Elérhetőség az alábbi telefonszámon: +36 30 242 53 45

Kulcsszavak
Facebook oldalunk